A kiscica hazahozatala

Beagle

Az új kiscica egyúttal új kötelezettségeket jelent.  

Mindenkinek a szíve ellágyul, aki csak meglát egy új kiscicát. Csakhogy a kis imádnivaló szőrpamacs, akit hazahoztunk, egyúttal azt jelenti, hogy olyan állat került hozzánk, akit élete végéig gondozni kell. És mint mindenki tudja, a macskáknak kilenc élete van, az pedig jó hosszú idő! Ha kezdettől fogva jól tartjuk a macskát, akkor egészen biztosan sok örömteli évet töltünk majd el együtt. A kezdeti kritikus hónapokban nagyon sok gondoskodással és figyelemmel kell körülvennünk, hogy a kis állat könnyen beilleszkedjen az új családjába. 

Otthon, édes otthon? 

Természetes módon számunkra az otthonunk ismerős, de az új kiscica számára kissé ijesztő lehet. Sok kiscica meglehetősen nagy traumaként éli meg az első költözést. Épp ezért meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy otthonosan érezze magát nálunk. 

Először is nem kell rögtön bemutatni az új kiscicát a házunk népe valamennyi tagjának, legyen szó emberekről vagy állatokról (az emberhez való szoktatásról később bővebben). Adjunk egy kis időt a kiscicának, hogy hozzászokjon az új környezetéhez. A biztonság kedvéért feltétlenül zárjuk be az összes ajtót és ablakot, és ha kandallónk van otthon, akkor helyezzünk elé védőrácsot vagy paravánt. Nagyon fontos, hogy megmutassuk a kiscicának, hol találja az etetőtálját, az almot, illetve a fekhelyét. 

Egy jó kis biztos búvóhely 

A kezdeti napokban az újdonsült kiscica kissé furcsának találja még a dolgokat, és néha úgy érzi mindez sok neki. Amikor ez bekövetkezik, akkor számára a legbiztosabb és leghívogatóbb hely a kényelmes fekhely. A kisállat-kereskedésben természetesen vásárolhatunk ágyat, vagy készíthetünk egyet a számára erős kartondobozból. Az a legfontosabb, hogy a fekhelye meleg és kényelmes legyen, s feltétlenül száraz és huzatmentes helyre tegyük. A bélése legyen puha és selymes. A velünk töltött első pár éjszaka számára az első alkalom lesz, amikor távol van a testvéreitől és az anyjától. A kiscicák hamar hozzászoknak az egyedül alváshoz, de kezdetben betehetünk egy melegvizes palackot a bélésnek használt ruha alá, hogy az alom melegére emlékeztessük. 

A gondos táplálás 

Nagy felelősséggel jár az, hogy a kiscica számára kiválasszuk a legjobb eledelt. Végül is ez az, aminek köszönhetően a lehető legideálisabb fejlődést érheti el. Ahhoz azonban, hogy biztonságban érezze magát, legjobb, ha nem azonnal változtatunk az étrendjén. Feltétlenül tudjuk meg, hogy mielőtt az új gazdijához került a kiscica, mit evett, és mi is ugyanezzel etessük. Aztán, amikor újfajta eledel mellett döntünk, keverjük bele kezdetben a szokásos ennivalójába, amíg sor nem kerül fokozatosan a teljes váltásra. Öt-hét napot is adhatunk a kiscicának ahhoz, hogy hozzászokjon az új eledelhez. Bármivel is etetjük a kiscicát, ne feledjük, az egyik legfontosabb szabály az, hogy inkább keveset adjunk többször – a nyolc-tizenkét hetes korú kiscicáknak napi négy étkezésre van szükségük, a három-hat hónaposoknak napi három étkezésre, és hat hónap után már elegendő két étkezés. A kiscica növekedését legkönnyebben és legbiztosabban úgy érhetjük el, hogy egészséges, kiegyensúlyozott étrenden tartjuk, erre pedig az első osztályú macskaeledelek a legalkalmasabbak. Kétféle teljes értékű eledel létezik, a száraz vagy a konzerv formájú. Ha száraz eledelt adunk a kiscicának, akkor a nap során olyan gyakran keresheti fel az etetőtálat, ahányszor csak akarja. A zaftos konzerveledelek viszont gyorsan veszítenek frissességükből kibontás után, így tehát többször kell adni belőle a nap során. 

De éppúgy, ahogy az emberi élelmiszerek esetében, a macskaeledelek sem mindig azonos minőségűek, és nem mindegyik éri meg az árát. Feltétlenül ellenőrizzük le az eledel elkészítéséhez használt alapanyagokat, vagy ami még jobb, kérjük ki az állatorvos tanácsát. A jó eledelben benne van mindaz a tápanyag, amely alapvető fontosságú ahhoz, hogy a növésben levő kiscicából egészséges, kifejlett állat legyen. 

Ha hiszik, ha nem, nem ajánljuk, hogy tejet adjon a gazdi az újdonsült kiscicának; a nagy mennyiségű tej hasmenést okozhat. Ehelyett mindig legyen hozzáférhető számára tiszta, friss víz. Ha valami mással szeretnénk kényeztetni a kiscicánkat, akkor vehetünk speciális kiscica tejet. 

A Hill’s macskaeledelek 

A pufók kisbabákkal ellentétben, akikből később magas, karcsú felnőttek lesznek, a dagi kiscicákból általában felnőtt korában is kövér macska lesz. Márpedig a nem megfelelő típusú eledel elősegítheti a macska elhízását. Egyes kiscica eledelekben olyan nemkívánatos töltelékanyagok vannak, melyek minősége nem kielégítő. Ez azt jelenti, hogy a kiscicánk többet akar enni belőlük, gyakrabban. A Hill’s macskaeledeleket speciálisan úgy fejlesztették ki, hogy kiegyensúlyozott arányban tartalmazzanak valamennyi tápanyagot, melyek segítségével az állat egészséges lesz, és soha nem éri üresenek a pocakját. Megtalálható bennük valamennyi alapvető fontosságú ásványi anyag és vitamin, melyekről kimutatták, hogy biztosítják a kiscica számára, hogy gyönyörű, egészséges macska fejlődjék belőle. És ha már itt tartunk, váljék majd okos macska a cicánkból; a Hill’s macskaeledelek DHA nevű természetes esszenciális zsírsavat tartalmaznak, amely elősegítik az agyi és látási funkciók fejlődését.