Beilleszkedés

Beagle

Az emberhez szoktatás 

Az szeretnénk nyilván, hogy a kiscica olyan macskává fejlődjön, amely kötődik az emberekhez, s egyszerre barát és társ. Ha valóban ezt szeretnénk elérni, akkor tudatosítani kell önmagunkban, hogy a macska szocializációs folyamata nagyon rövid. Így tehát az élete első tizenhat hete nagyon kritikus időszak a viselkedés és az emberhez szokás szempontjából. 

A kiscica korai tapasztalatai 

Mielőtt a kiscica hozzánk kerül, az anyjával, a testvéreivel és más emberekkel áll kapcsolatban. 

Ha lehet, ne válasszunk olyan kiscicát, amelynek nem volt korábban emberrel kapcsolata, s például tanyáról, vagy istállóból került elő. A kiscicáknak már egész kiskoruktól fogva hozzá kell szokniuk az emberek közelségéhez, sőt ha lehet, több ember közelségéhez, így azután nem csak egy embert fogadnak majd el. Hozzá kell szokniuk emellett a mindennapi élet látványaihoz, illataihoz és hangjaihoz. 

A jó dolgokat tartsuk meg 

A cica feltehetőleg körülbelül tizenkét hetes korában kerül hozzánk. Ha feltételezzük, hogy már korábban is volt emberi kapcsolata, akkor nem lesz túl nehéz dolgunk abban, hogy megerősítsük benne a pozitívumokat, és ennek következtében barátságos, jó kedélyű és magabiztos macskává fejlődjék. 

Amikor a kiscica először hazaérkezik, ne feledjük, hogy az elején kicsit nehéz még neki feldolgozni a sok élményt. Épp ezért tegyük csendes, biztos helyre, és mutassuk meg neki, hogy hol találja az ételt, és hol végezheti el a dolgát. Vegyük körül szerető gondoskodással, és próbáljuk megnyugtatni, gyengéden cirógassuk, és halk, nyugodt hangon beszéljünk hozzá. 

A játszás ugyancsak nagyon fontos módja a gazda és a kedvenc közötti kötelék kialakulásának, és a kiscica hamarosan ki is követeli magának. 

Gyerekek és cicák 

A kiscicát a lehető leghamarabb ismertessük meg a gyerekekkel, mivel előfordulhat, hogy ha nem találkozik velük idejében, akkor később kerüli őket, vagy akár harapni is képes. 

Ha van gyermekünk, természetes, hogy nagyon izgatottan várja az új kiscica érkezését. Ránk hárul a feladat, hogy megértessük vele, hogy a cica nem játékszer, és nagyon körültekintően kell bánni vele. A játszásnak akkor van vége, amikor a kiscicának elege lett belőle. Nem árt figyelmeztetni arra sem a gyerekeket, hogy a kiscica karmolhat, játékosan meg is haraphatja őket. 

Akik nem tartoznak szorosan a családhoz 

Lehetőleg minél több emberrel ismertessük össze a kiscicát. Így valószínűleg később nem fog félni az idegenektől. 

A kiscicánk és más háziállatok 

Természetesen a kiscicának nem csak az emberekkel kell megbarátkoznia. Ha vannak egyéb állataink is, akkor meg kell szoknia őket is. A nagylyukú drótkerítéssel körülvett ketrec jó szolgálatot tehet, amikor a kiscicát megmutatjuk a már ott lakó macskának vagy kutyának. A kiscica így biztonságban érzi magát, amíg lezajlik az ismerkedés. Ne siessük el a dolgot, és ne hagyjuk a kiscicát egyedül egy másik macskával vagy kutyával, amíg nem tud magabiztosan viselkedni velük, és nem teljesen biztonságos az együttlétük. 

A cica elválási szorongása 

Jól van, remek dolog, hogy sikerült olyan macskát kinevelnünk, aki jól kijön az emberekkel. Csakhogy az a baj, most már annyira kötődik hozzánk, hogy valószínűleg nem tetszik majd neki, ha elmegyünk otthonról. Az elválási szorongás, amelyet korábban csak a kutyáknál figyeltek meg, a szakértők szerint a macskánál is éppúgy előfordul. 

Biztos jele annak, hogy a macska elválási szorongástól szenved, ha nyugtalannak látszik olyankor, ha elmegyünk otthonról. Ilyenkor hangosan nyávog, és az is előfordulhat, hogy a távollétünkben bepiszkít a házba.

Mi a teendő ilyenkor? Lehetőleg csak nagyon rövid időre hagyjuk egyedül a házban a kiscicát, és próbáljunk meg ne nagy ügyet csinálni abból, hogy elmegyünk otthonról (ha tíz percig keressük a kulcsunkat, az persze megnehezíti a dolgot). Ha a kiscica valóban odapiszkít a házba, ne büntessük meg. A macskák nem értik a büntetést, és mivel a viselkedését eleve idegesség váltotta ki, a büntetéssel csak tetéznénk a bajt.