Kutyabarát otthon

Beagle

Kedvence és az új otthon
Megvásárolta kölyökkutyáját, búcsút intett az alom többi tagjának, és hazafelé tart.
A hazafelé úton átgondolva az eddigieket, remélhetőleg az izgatottságtól nem felejtette el megtenni a szükséges előkészületeket. Talán azért is, mert ez lesz az első alkalom, amikor a kölyökkutya szokatlan, számára ismeretlen környezetet tapasztal meg, új szagokat és hangokat.
Ez stresszes helyzetet jelenthet neki az első alkalmakkor, tehát napokkal azelőtt, hogy hazahozná,  ellenőrizze, hogy mindenben felkészült –e az új családtag fogadására, mintha új gyermekét vinné először haza.

A kölyökkutya ágya:
A legfontosabb, hogy figyelembe vegyük, hol fog majd a kutya aludni. Meleg, száraz, és kényelmes helyet válasszunk kedvencünk számára, és hasznos egy dobozba elhelyezni ágyát, esetlegesen egy pokrócot. Ha a kutya nem érzi jól magát, legyen egy biztonságos helye, ahova félrevonulhat. Ezt mindazért kell már előre elkészíteni, mert hasznos ha nem rögtön a kanapét célozza meg a kutya alvóhelynek. (Egyébként is könnyebb jó dolgokhoz szoktatni az ebet, mint leszoktatni egy rossz tulajdonságról.) A kutya számára a jól kialakított menedék rendkívül fontos. Amennyiben kutyánk számára az élet túl hektikussá válik, és elvonul, emlékeztessük családtagjainkat, hogy ne zavarják őt pihenésében.

Biztosítani kell azt is, hogy az eb fekhelye elég távol essen az önétől, de legalábbis azt, hogy ne egy szobában aludjon önnel. Ne engedje kedvencének, hogy magával aludjon az ágyban míg kicsi; ezt a szokást nehéz lesz a jövőben majd kiküszöbölni, egyébként is a kölyökkutyának is szüksége van a szabad térre, akárcsak gazdájának.

A kölyökkutya éjszaka:
Némely kutya sír éjszakánként, főleg az első héten az új otthonában, tehát minél melegebb és barátságosabb a hely, ahol alszik, annál kényelmesebben fogja érezni magát. Próbáljon egy melegvizes palackot tenni az ágya mellé, vagy valamiféle kutya játékot, ami még inkább élvezetessé teszi kedvence helyét.

Mások az otthonában
Még akkor is, ha más állatokat is tart az otthonában, fontos hogy engedjük a kölyökkutyánkat felfedezni Hagyni kell, hogy a kölyök maga fedezze fel fokozatosan környezetét még akkor is, ha más háziállatokat is tart. Amikor más állatoknak mutatja be őt, tegye ezt fokozatosan, és még fontosabb, hogy tartsa szemmel az eseményeket. Hasonlóképpen történjen ez a gyerekekkel való bemutatáskor is. Ne engedje, hogy gyermekei túlzott izgalommal legyenek a kutya iránt. Ne ijesztgessék, mint egy játékot, ne engedje, hogy mindjárt játsszanak vele, de természetesen ha tiszteletteljesen bánnak vele engedélyezze, hogy megsimogassák..

A kölyökkutya egyedül
Figyeljünk oda, hogy semmi esetre se hagyjuk egyedül kedvencünket hosszú időre. Hasonló esetben a későbbiekben kutyánk könnyen visszahúzódó lesz és kedvetlennek, barátságtalannak tűnhet.

Tanítsa meg kutyáját elviselni a kisebb egyedülléteket, hagyja kedvencét egyedül egy szobában, csukja be az ajtót és menjen el. Pár perc múlva menjen vissza, de belépéskor ne üdvözölje. Növelje a pár perces távolléteket 30 percig fokozatosan. Ha kedvence lehangolttá válik, ugatni, rágcsálni kezd, valamint ha kaparja az ajtót, rövidítse le távolmaradását.

Otthona elhagyása előtt:
Sétáltassa meg kutyáját és játsszon vele, mielőtt otthonát elhagyja, hogy legyen mit kipihennie kedvencének. Röviddel indulás előtt etesse meg, kedvence olyankor hajlamosabb elálmosodni és lepihen, amely segíti a hosszabb távollét elviselését. Hagyjon neki valamit, amit rágcsálhat. Egyes kutyák biztonságban érzik magukat, ha a megszokott hangokat hallják, tehát ha lehet, hagyja bekapcsolva a rádiót, vagy vegye fel a család beszélgetésének egy részletét háttérzajként, és játssza le neki párszor. Amennyiben kutyája már rövid egyedüllét után is nyűgösen viselkedik, mindenképp konzultáljon állatorvosával.

Biztonságban lesz-e a kutyája az udvaron
Udvara biztonságos kell, hogy legyen, és a vidámság helye az egész családnak, beleérve új kedvencét is. Megannyi banálisnak tűnő kerti eszköz veszélyes, olykor végzetes is lehet a kutya számára. Megannyi permetezőszer illetve gyomirtó bír mérgező hatással, tehát fontos hogy elolvassa a tennivalókat ilyen esetekben, és a legfontosabb, hogy ezen szereket mindig tartsa távol kedvencétől. Amennyiben kedvence érintkezésbe lép ilyen szerekkel, vagy ha csak gyanítja is, azonnal forduljon állatorvosához.

Kedvence és a növények:

Sok közönséges növény mérgező lehet a háziállatok számára, gyakran végzetes is. A következő növényfajtákat érdemes megemlíteni:
Gyűszű virág, kankalin, tiszafa, borostyán, rebarbara, orgona, farkasbab, cukorborsó, pipacs, krizantém, laburuheum.

Kedvence és a kerti tárgyak:
Ne használja a fűnyírót, ha kedvence az udvaron játszik, mert komoly sérülésekhez vezethet. Ezek a fűnyírók éles pengékkel rendelkeznek, ezért ezeket soha ne hagyja szanaszét az udvaron, ha kedvence rálép, szintén súlyos sebeket szerezhet. Végül, ha nem akar csurom vizes lenni, ne hagyja őrizetlenül a slagot, mert a kutya így elrghatja.

Kedvence és a vízi eszközök:
Ügyeljen, hogy medencéje és egyéb víztároló eszközök le legyenek takarva. Ifjú korában a kölyökkutyának még a legkisebb vízből is gondot jelenthet a biztonságos kijutás.

Kedvence és a kerítés:
Fontos ellenőrizni, hogy a kerítés megfelelően védi-e kedvencünket. Az ellenőrzés és az esetleges javítások elmulasztása miatt új kedvencünk könnyen megszökhet, elveszhet, vagy megsérülhet a nyílt utcán. Amennyiben fa kerítést alkalmazunk, ügyeljünk arra is, hogy kedvencünk ne férjen hozzá a tartósító szerekhez, amíg azok megfelelően meg nem száradnak.